Csemeténknek alig van energiája iskolai és egyéb feladatai ellátására? Nehezen tanul, és hamar elfárad, már a délutáni órákban? Miközben ez tart már a múlt év vége óta…
Az alábbiakban három jó tanácsot ajánlunk a szülők figyelmébe, melyek betartása segíthet abban, hogy visszatérjen az iskolás gyermek energikussága – egészen a tanév végéig!
1. A stressz enyhítése
Túl sűrű napirend, túlterheltség, kiábrándítónak hitt tanulmányi eredmény, félelem egy tanártól… A stressz, a szorongás, az állandósuló nyugtalanság forrásai egyre nagyobb súllyal nehezedhetnek egy iskolás gyermekre a félév vége felé, majd ahogy a fáradékonyság nő, még komoly bajt is okozhatnak. Próbáljunk meg beszélni erről a csemeténkkel: mi az, ami túl sok neki, amitől elfárad, vagy ami félelmet kelt benne, illetve miben várná el segítségünket.
Amikor megnyílik előttünk a gyermek, az már jelentős segítség nekünk, szülőknek is. Késedelem nélkül fogjunk hozzá a stressz-enyhítéshez – annak forrásától függően – akár a különórák csökkentése, akár a számára gondot okozó iskolai feladatok közös elvégzése vagy egyszerűen csak több pihenés biztosítása révén. De ha az iskolában valamilyen személyes konfliktusról ad számot csemeténk, pld. úgy érzi, hogy az egyik tanár „pikkel rá”, vagy az osztálytársakkal nem jön ki, és úgy véljük, nehezen illeszkedik be a közösségbe, mielőbb menjünk be az osztályfőnökhöz.
Emellett a hétvégéket feltétlenül használjuk ki arra, hogy szabadtéri programot szervezzünk vele, ami segíti sötét gondolatai távoltartásában, addigi pesszimista elképzelései megváltoztatásában – és a fáradtság is enyhülni fog. Ha pedig eljön a napsütéses idő, az nemcsak, hogy jobb kedvre deríti, hanem feltölti energiával (és D-vitaminnal) – sétáljunk, biciklizzünk hát vele minél többet, és akkor is vegyük rá, ha először nincs kedve hozzá.
2. A kiegyensúlyozott táplálkozás
A vashiány az első okok közt lehet, melyek közrejátszanak a fáradtság kialakulásában, állandósulásában, a koncentrációképesség csökkenésében. Gondoskodjunk hát róla, hogy gyermekünk rendszeresen fogyasszon húst, tojást, halat, melyek jelentős vasforrások. De a sóska, spenót, borsó, aszalt gyümölcs is bővelkedik benne. A vas felszívódását a szervezetben megkönnyíti a C-vitamin bevitele. Emellett elsődleges szempont legyen, bárhol étkezik is csemeténk, hogy biztosítottak legyenek szervezetében azok a tápanyagok, melyek részt vesznek az energiatermelő folyamatokban, következésképp a frissesség visszanyerésében.
A vas mellett vitaminokra, ásványi anyagokra, nyomelemekre és aminosavakra is alapvető szüksége van a fáradékony gyermeknek. Hogy mindezek a táplálkozása útján bejussanak a szervezetébe, otthon természetesen könnyebben tudjuk felügyelni, de az iskolai étkezdében is kövessük nyomon az előre kiadott menüt, és ha választhat, kössük a lelkére, mit egyen. Ha pedig nem kielégítő a benti étkezés, pótoljuk a hiányzó tápanyagokat este, a gondosan összeállított vacsorával.
Az energikusság elvesztése elleni harcban az is rendkívül fontos, hogy semmikor se hagyja ki a meleg ételt a gyerek a nap közepe táján, és a leves is fontos ahhoz, hogy délután ne legyen fáradt.. Húzogatja a száját, finnyáskodik? Kínáljuk a levest kedvenc tálkájában, a többi fogást pedig a neki tetsző mintájú tányérokban. Meglátjuk, könnyebben fogyasztja majd el így az általa kevésbé kedvelt ételeket, és ezeket az edényeket beviheti az iskolai étkezdébe is.
3. Az elegendő és jó alvás biztosítása
A korához illő magyarázat megadásával ösztönözzük csemeténket arra, hogy esténként kicsit korábban menjen lefeküdni, és lehetőleg ugyanabban az időben. Ha már nagyobbacska, mondjuk el neki, hogy ily módon biológiai ritmusa összhangban lesz az évszakéval, amellett könnyebben fog felkelni másnap.

Nem kell rohannia az iskolába, a stressz már a nap kezdetén elkerülhető. És fontos, hogy ideje marad a tápanyagokban dús reggelire. Ennek összeállításában nagyon ajánlott, hogy az aszalt gyümölccsel és magvakkal dúsított, energiát adó méz gyakran szerepeljen a reggeli összetevői közt – természetesen ésszerű mennyiségben. És az alvásidő megbeszélésekor azt is tudatosítsuk az gyermekben, hogy ha időben ágyba bújt, és jól kialudta magát, jobban bírja majd a terhelést másnap.
Lefekvés előtt pedig tartsuk tiszteletben azokat a kis „szertartásokat” is , melyek segítik az elalvásban: beszélgetés a szülővel (semleges dolgokról), egy kis kényeztetés, felolvasás stb. És persze ne hagyjuk sem a televízió, sem pedig a számítógép előtt ülni az esti órákban. Pszichológiai kutatások kimutatták, hogy nemcsak a különféle izgató tartalmak, hanem maga a képernyő folyamatos „bámulása” is olyan feszültséget okozhat a gyermekben, amely később zavarja az alvásban.
Galenus
You must be logged in to post a comment.