Babák hajápolása

A haj, bár nem tartozik a létfenntartáshoz szükséges szervek közé, mindenkinek fontos. Már a várandósság végén kíváncsian várjuk, milyen színű, milyen hosszú hajjal születik majd a pici.
A legtöbben vékony szálú, ritka, világos hajjal jönnek a világra, de vannak olyanok is, köztük a koraszülöttek, akiknek sűrű, hosszú, sötét haja van. Ez később gyakran kihullik, és színe is változhat.

Hogyan épül fel a haj?

A hajszál a szőrtüsző terméke, amely főleg fehérje természetű anyagokból áll. A szőrtüsző a méhen belüli élet 3-4. hónapjában fejlődik ki. A szőrszál szőrtüszőn belüli része a gyökér, alsó részén kiszélesedő hajhagymával, amely a matrixba megy át. A matrix sejtjei osztódnak, ennek következtében nő a haj. Maga a hajszál három részből áll: a külső kutikula egymáshoz szorosan illeszkedő sejtek rétege, az alatta lévő, vaskosabb sejtekből álló réteg a kéreg, míg legbelül a velőállomány helyezkedik el.

Hajhullás

Ha hajhullást észlelünk, a bőrgyógyászati vizsgálat első lépései közé tartozik a trichogramm elkészítése. (Ez ma már TrichoScan készülékkel is történhet.) Ilyenkor megállapítjuk, hogy a hajszálak hány százaléka van anagén, vagyis növekedési ill. telogén, vagyis nyugvó fázisban. Egészséges hajváltás esetében ez az arány kb. 85 / 15 %. Ha a nyugvó fázisban lévő hajszálak aránya 25 %-nál magasabb, szükség van arra, hogy megkeressük a problémát, amely a panaszt kiválthatja.

Ha a babának a születésekor haja van, ezek a szálak általában anagén fáziban vannak, de nemsokára telogén fázisba kerülnek, tehát kihullanak. Van, akinél ez a hullás gyorsan zajlik le, más csecsemőknél fokozatos, alig észrevehető. Gyakori a tarkótáji kopasz folt, amely általában pár hónap alatt rendeződik.

Bár a szervezet egészsége szempontjából a haj nem bír jelentős funkcióval, a kóros hajnövekedés, a haj szerkezetének megváltozása vagy a hajhullás komoly problémát okozhat, a teljes kopaszság pedig már kisgyermekkorban is pszichológiai kezelést igényelhet.

Egyes fejlődési rendellenességek, a szervezet egészét érintő szindrómák része a hajszálak rendellenes növekedése vagy rendellenes szerkezete. A fogak, szemek, körmök, vagy a csontok rendellenességeivel együtt járhat a haj megritkulása, a hajszál orsószerű vagy csomós megvastagodása ill. elvékonyodása, esetleg megcsavarodása.

A babaápolás fontos része a hajmosás

Az egészséges babák haját minden fürdetésnél megmoshatjuk, de ez történhet mosdókrémmel vagy tiszta vízzel is. Ha babasampont használunk, érdemes olyat választani, amely a szembe csorogva sem csíp.

Sok csecsemőnél előforduló, általában nem jelentős probléma a hajas fejbőrön megjelenő felrakódás, a koszmó. Enyhe esetben jól kezelhető erre a célra kifejlesztett, gyógyszertárban kapható samponnal vagy napraforgó olajjal. Ha vaskos a felrakódás, eredményesebb, ha bőrgyógyász által felírt, szalicilt és ként tartalmazó kenőccsel hajpakolást készítünk hajmosás előtt, majd megfelelő samponnal tisztítjuk meg az érintett területet.

Ha csecsemőkorban a fejbőrön, szemöldökön is találkozunk a jellegzetes felrakódásokkal, előfordulhat, hogy pár hónap után megjelennek a gyermekkori ekcéma, atópiás dermatitisz  tünetei is. Az arcon kissé hámló, vöröses foltokat, testszerte száraz, viszkető bőrt, körülírtan vörös foltokat, plakkokat, nagyobb gyermekeken jellegzetesen a térd-és könyökhajlatban megjelenő elváltozásokat látunk. A gyermekkori ekcémában szenvedő gyermekek hajápolása, csakúgy, mint a bőr tisztítása, fokozott odafigyelést igényel. Ha túl agresszív samponnal, vagy sokszor mossuk a hajat, a fejbőr kiszáradásával együtt ezen a területen is megjelenhetnek a hámló, viszkető foltok.

Dr Vass Ilona
bőrgyógyász