Szabadidőt a mamának is!

Fotó: 123rf.com

A mamák az év minden napján azon fáradoznak, hogy családjuknak megteremtsék a boldogságot. Mindezt sokszor erejükön felül, saját igényeik háttérbe szorításával teszik. Ám a heroikus küzdelemnek csak addig van értelme, amíg az édesanyák nem érzik magukat áldozatnak. Egy boldog családhoz boldog anyuka is kell.

Senki sem érzi magát olyan közel a gyermekéhez, mint a tulajdon édesanyja. De csakis mi vagyunk azok, akiknek éjjel-nappal a gyermekkel kell foglalkoznia? Biztosan nincs így rendjén, noha mindannyian tudjuk, ezt jóval könnyebb mondani, mint kivitelezni. Mit tehetnek a családtagok – elsősorban az édesapák – azért, hogy levegyenek a terhekből, és mit tehetünk mi, édesanyák, akik sokszor észrevétlenül vállalunk magunkra olyan feladatokat, amiket a család más tagja is el tud végezni?

Már a terhesség idején is szinte minden gondolatunk a pocakunkban lévő jövevény körül forog. Amikor szülés után először érezhetjük igazán közelünkben, először hallhatjuk lélegzetét, akkor hatódunk meg igazán a kiszolgáltatottságán. Úgy érezzük, felelősséggel tartozunk, mert még mindig magunkban hordozzuk az önzetlen nő képét, aki csak azért van, hogy egyetlenének a lehető legjobb legyen. Az első hónapokban – a természettől fogva – az újszülött csakugyan nem tud létezni anya nélkül. Azonban ez még korántsem jelenti azt, hogy mások – elsősorban az édesapák – nem tudnának itt vagy ott besegíteni az anyukának.

Az olyan férfiak, akik örömmel várják gyermekük születését, nagyon is képesek eddigi életüket az apróság és a kismama igényei szerint átrendezni. Sok apuka vesz ki szabadságot, amikor megszületik a baba, hogy felesége segítségére legyen. Csakhogy ezután könyörtelenül beköszöntenek a szürke hétköznapok, és ez nem tesz éppen jót a családi idillnek.

A férj reggel elrohan a munkába, délután kimerülten hazaérkezik. Minél jobban befogják a munkahelyén, annál kevésbé veszi ki a részét a házimunkából. Legalábbis ez a kevésbé meglepő eredmény derül ki egy 1995-ben, a családok körében végzett felmérésből. A kutatás azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy az apukák hozzáállása az otthoni teendőkhöz nagyban függ az édesanya magatartásától.

Fotó: 123rf.com

Engedély és megvonás

Azok az apukák, akik feleségük bizalmát élvezik, jobban kaphatók a “házi feladatok” elvégzésére. Tudományos körökben az anya magatartásán, beállítottságán alapuló, kiváltságos szerepét “gatekeeping”-nek nevezik. Ez leegyszerűsítve nem más, mint hogy az édesanya az, aki bizonyos feladatokat engedélyezhet (már ami az újszülött körüli feladatokat illeti), és ugyanő az, aki ezeket megtilthatja. “De hát egy anya sincs, aki ilyet tenne” (mármint hogy megtilt bizonyos dolgokat, amelyekkel valójában az ő segítségére szeretnének lenni), mondanák sokan.

Ám ismerős ez a helyzet? Az édesanya este találkozik egyik barátnőjével, de nem indul el anélkül, hogy ne készítené elő a gyermek cumisüvegét, a hálóruhácskát, és ne figyelmeztetné az apukát, hogy időben fektesse le a gyereket. Ezen anyák közül egyik sem mondaná azt, hogy kirekeszti a férjét vagy gyámkodik fölötte. De mit gondolhatnak ilyenkor a férfiak? Valószínű hasonlókat, mint hogy “nem tudok semmi olyat tenni, ami jó lenne neki”, vagy “ha segítek is, mindig meg akarja határozni, hogyan tegyem”.

Természetesen egyetlen nő sem tudatosan frusztrálja ilyen és ehhez hasonló dolgokkal gyermeke apját. Azok a nők, akiknek kétségeik vannak, hogy valójában jó anyák-e, bizonytalanságukból fakadóan mindent, ami a gyermekükkel kapcsolatos, maguk akarnak elvégezni. Ezenkívül sok nő gondolkodik úgy, hogy a családi ügyekbe senkitől nem tűr el beleszólást, hiszen gyakorlatilag ez az a terület, ami felett még teljhatalommal rendelkezik. De éppen mi, anyák vagyunk azok, akik megszakíthatjuk ezt az ördögi kört.

Fotó: 123rf.com

Apaszerep – a gyakorlatban

Segítségünkre lehet egy okos mondás, miszerint a családban nem arra kell törekedni, hogy minden a lehető legjobban menjen, hanem arra, hogy minden elégségesen jól működjön. Ez a megközelítés ugyanis lehetővé teszi, hogy a papákat is hagyjuk olykor érvényesülni. Mert valójában az apukák többsége törődik a gyermekével, igaz, csak a maga módján. Lehetséges, hogy a gyereket egy kicsit tovább hagyja pucér popsival a pelenkázó-asztalon, mint ahogy azt a mama tenné, elképzelhető, hogy a papa egy kicsit vastagabban krémezi be a gyermek fenekét, vagy esetleg olyan ruhácskába öltözteti, ami éppen a keze ügyébe akad.

Különösképpen az utolsó pont az, ami megfelelő lehetőséget nyújt az édesanyáknak a nemtetszésük kifejezéséhez: “Ehhez a nadrágocskához nem a csíkos, hanem a pöttyös zoknicska illik. Ez a zokni túl rövid, az a sapka túl meleg” stb., stb. Ilyen körülmények között még a legjámborabb férj is elveszti türelmét. Éppen úgy bátortalanná tehet egy apukát, ha soha nem adnak neki módot arra, hogy egyedül maradjon a gyermekével.

Amint a kismama úgy érzi, párja elsajátította a legalapvetőbb dolgokat, nyugodtan hagyja őt magára a gyermekével anélkül, hogy kioktatná, mikor, mit, hogyan csináljon. Ők is igénylik, hogy kialakítsák kettejük bensőséges viszonyát. Csakis így szerezheti meg az édesapa a bizonyosságot, hogy adott esetben ő is képes gyermeke megnyugtatására. Így alakul ki a gyermekben az a képzet, hogy az apjára is nyugodtan számíthat. Minél gyakrabban élik át ezt az érzést, annál többet tudnak levenni a mama válláról. Hiszen nincs kimerítőbb az anya számára, mint egy olyan gyerek, akit csak ő tud megvigasztalni, akit csak ő vihet az ágyba.

Lazítsunk!

A bizalomra azért is szükség van, hogy a felelősség érzését nyugodt szívvel megoszthassuk másokkal is. A nők sokszor abból indulnak ki, hogy “a férjemnek már régen észre kellett volna vennie, hogy túlterhelt vagyok”. Ha nem veszi észre – ami az esetek többségében így van -, fokozódik az elégedetlenség. Kialakul az “állóháború”, ami valójában sehová sem vezet – eltekintve az állandósult rossz hangulattól. Aki a rosszul beidegződött szokásokon változtatni akar, annak cselekednie kell. Fontos lenne tehát, hogy amennyiben nyilvánvaló a probléma oka, üljenek le kedvesükkel és higgadtan beszéljék meg, mi lehet a megoldás. Emellett fejlessze ki magában azt a képességet, hogy értékelni tudja azokat a dolgokat, amelyekkel férje a segítségére igyekszik lenni.

Az esetleges hiányosságok felett pedig nagyvonalúan hunyjon szemet. Mindenekelőtt próbáljon meg kevésbé tökéletes lenni. Hogy vajon a nevelés vagy a gének teszik, nem tudjuk, mindenesetre biztos, a férfiak mindig lazábban veszik a háztartással és családdal kapcsolatos dolgokat. Ahelyett, hogy a saját “tökéletességünket” rájuk erőltetnénk, próbáljunk meg valamit átvenni az ő könnyedségükből.

Fotó: 123rf.com

Egy édesanya gondolatai

“Bizonyára ismerik ezeket a panaszokat: “mindenről nekem kell gondoskodnom”, vagy “miért pont nekem kell a család mindennapjait mindig megszerveznem?” Sokszor hallottam már ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket, és volt idő, amikor én is gyakran gondoltam hasonlókat. Például, amikor nekem kellett felhívnom a bébiszittert, holott a férjem volt az, akinek halaszthatatlan munkahelyi kötelezettsége miatt nem volt ideje vigyázni gyermekünkre.

Megtörtént, hogy otthagytam csapot-papot a munkahelyemen, mert a négyéves kislányunkkal kellett orvoshoz rohannom. Vagy: éjnek évadján én vagyok az, aki a férjem keresztgyerekének ajándékát csomagolom. Ekkor gyakran felmerül bennem a kérdés, miért nem tudná ezt megtenni a férjem is? Végső soron a XXI. században élünk, senki sem várhatja el tőlünk, hogy minden gondolatunk csak a család és a konyha körül járjon.”

Forrás: Galenus