Karácsonyi menü – újragondolva

Töltött káposzta reform módra

Hozzávalók:
–      1 kg vágott savanyú káposzta és 8-10 darab káposztalevél
–      1 közepes vöröshagyma
–      1 mokkáskanálnyi csemege pirospaprika
–      1 mokkáskanálnyi majoránna
–      1 mokkáskanál őrölt fekete bors
–      2 gerezd fokhagyma
–      3 evőkanál olaj

A töltelékhez:
–      240 dkg darált sertéshús vagy pulyka felsőcomb
–      6 evőkanál zabpehely
–      1 db tojás
–      1-1,5 dl 12%-os tejföl
–      kb. 1 csapott kiskanál só
–      1 mokkáskanálnyi csemege pirospaprika
–      1 mokkáskanálnyi majoránna
–      fél mokkáskanál őrölt fekete bors
–      1 gerezd zúzott fokhagyma
Elkészítése:
A töltelékhez a húst a zabpehellyel, a tojással, a tejföllel és a fűszerekkel jól összekeverjük. 10-15 percre félretesszük, hogy a pehely egy kissé megdagadjon. A káposztaleveleken végighúzódó erek vastag részét kivágjuk, hogy hajtogatni tudjuk. A leveleket úgy fordítjuk, hogy a vastag ér velünk szemben legyen, mert így lehet könnyebben feltekerni. Mindegyik közepére töltelékeket halmozunk. A levél egyik oldalát ráhajtjuk, majd felcsavarjuk, végül a másik oldalát a batyuba gyűrögetjük. Az esetlegesen kimaradó töltelékből gombócokat formálunk.
A savanyú káposztát aszerint, hogy milyen savanyúan szeretjük, kimossuk. A szálakat át is vághatjuk, hogy ne legyenek túl hosszúak. Egy mély lábasban a megtisztított, felaprított hagymával összekeverjük. A tetején szép sorban elrendezzük a tölteléket, és annyi vizet (5-6 dl) adunk hozzá, amennyi ellepi.
Felforraljuk, majd az edénybe félig letakarva egyenletes tűzön kb. 50 perc alatt puhára főzzük. Időnként az edényt néhányszor megrázzuk, nehogy a káposzta letapadjon. Keverni nem lehet, mert akkor a töltelék összetörik. Az elfőző levet folyamatosan pótoljuk.
Amikor a káposzta fő, az olajból és a lisztből vékony, zsemleszínű rántást készítünk. Az apró káposztát a rántással besűrítjük, néhány percig főzzük, a tölteléket visszahelyezzük.

Karácsonyi liba római cserépedényben

Hozzávalók 4 személyre:
–      2 db egész filézett libamell
–      2 db vöröshagyma
–      2 gerezd fokhagyma
–      1 dl száraz vörösbor
–      só, bors, zöldfűszerek vagy ízvarázs
Elkészítése:
A filézett libamelleket kettévágjuk, megsózzuk, vegetát is teszünk rá, majd hozzátesszük a ketté vagy négybe vágott vöröshagymát és beletesszük az előtte már 10-15 percre beázatott római tálba. Lefedve betesszük a hideg sütőbe, 200 fokon sütjük.
Fél óra elteltével hozzáadjuk a fehérbort, az összezúzott fokhagymát a húsok tetejére tesszük. A húsokat időnként megfordítjuk, összesen sütjük kb. 2-2,5 óráig, míg omlós, puha nem lesz. A sütés vége felé levesszük a fedelet, ekkor hirtelen pirossá sül a pecsenye. Tálaláshoz fél centis szeletekre vágjuk.
Kitűnő köret lehet hozzá párolt alma vagy káposzta, hagymás tört burgonya.

Zöldséges hal

Hozzávalók 4 személyre
–      50 dkg hal
–      10 dkg burgonya
–      10 dkg sárgarépa
–      10 dkg gyalult patisszon
–      10 dkg gomba
–      20 dkg paradicsom
–      só
–      késhegynyi őrölt fehér bors
–      víz
–      vaj
Elkészítése:
A megtisztított zöldségek közül vízben megpároljuk egy lábasban a burgonyát és répát, egy másik lábasban a patisszont és a paradicsomot. Ezután a zöldségeket olajban együtt megpirítjuk. A felszeletelt gombát külön pirítjuk meg. Előmelegített tűzálló edényben vajon megsütjük a halat a forró sütőben. Kb. negyed óra sütés után a halhoz hozzáadjuk a megpirított zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, majd fóliával letakarva még fél órát sütjük.

Diétás bejgli

Hozzávalók:
Tésztához:
–      1,2 kg teljes kiőrlésű búzaliszt
–      35 dkg vaj
–      poralapú édesítőszer (pl. Canderel) 10 dkg
–      5 dkg élesztő
–      1 db tojás
–      2 dl zsírszegény tej
Mákos töltelékhez:
–      40 dkg mák
–      Fél citrom reszelt héja
–      poralapú édesítőszer (pl. Canderel) 20 dkg
–      Cukormentes meggybefőtt
–      Kevés víz
Diós töltelékhez:
–      40 dkg dió
–      poralapú édesítőszer (pl. Canderel) 20 dkg
–      Fél citrom reszelt héja
–      Teáskanálnyi fahéj
–      Kevés víz
Elkészítés:
Az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk, a tészta többi összetevőjét egy tálba rakjuk és összekeverjük a felfuttatott élesztővel. Tészta állagúvá gyúrjuk, majd néhány órára félretesszük hideg helyre. Közben készítsük el a tölteléket. Ehhez az összetevőket összekeverjük és annyi vizet adunk hozzá, hogy se túl híg, se túl sűrű ne legyen.
A tésztát egy-két óra múlva elővesszük és átgyúrjuk. Hat egyenlő részre osztjuk, és cipókat formázunk belőle. Ezeket téglalap alakúra nyújtjuk, majd megkenjük a választott töltelékkel.
A tésztát feltekerjük, úgy, hogy a végeit kicsit visszagyűrjük, nehogy a töltelék kijöjjön belőle. Kivajazott tepsibe helyezzük, tetejüket megkenjük tojással, és még egy rövid ideig pihentetjük. Közepesen meleg sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük.